2001-es film
Először is beszéljünk egy kicsit az autizmusról. "Nem betegség mentális zavar. Szociális, kommunikációs kognitív készségek minőségi fejlődési zavara, amely az egész életen át tartó fogyatékos állapotot eredményezhet. Ez lehet igen súlyos, járulékos fogyatékosságokkal halmozott sérülés, illetve többé-kevésbé kompenzált (ritkán jól kompenzált) állapot". Ez volt a könyvtári maszlag. Kicsit pontosabban. Nehezen veszik az emberi közeledést. A beszéd szintjéhez képest gyenge beszédhasználat, kommunikáció, vagy a nyelv szó szerinti értelmezése, furcsa tartalma, szokatlan hanghordozása. Bármilyen változástól kiborulhatnak. Ez egy nagyon összetett, és bonyolult dolog, ennek kezelése, és vagy megoldása is. Viszont bármelyik csak a jövőben lesz, addig is velük kell élnünk, illetve nekik velünk, mert kénytelenek alkalmazkodni a társadalom elvárásaihoz (természetesen ha tudnak) és egyszerűen a társadalom, mint oly sok másik embert is kitaszítja őket magából. Vannak köztük igen különlegesek. Az még fontos, hogy minden autista egyedi, ezért nincs rájuk, vagyis nem rájuk, hanem a helyzetre hozható megoldás. Mindenki kényesnek, és kényelmetlennek érzi azt, hogy erről a témáról beszéljen. Ez a film drasztikusan és egyben zseniálisan, mutat rá ezekre a dologra.
Szereplők:
Főszereplő Sean Penn aki már végre megkaphatná a neki járó elismerést. Ezért a filmért Orcarra jelölték, és ez neki már a második jelölése, és teljes mértékben jogos. Rendkívülien megragadta ennek az embernek a karakterét. Egyszerűen nincs benne hiba, érzelmes, érzékeny, és mégis gyerekes, brávó komolyan taps jár neki, sőt inkább leborulok nagysága előtt. Rendkívüli alakítás volt ez tőle, és ha rajtam múlik az tuti, hogy a film maga is 10 Oscar kevés lenne ahhoz képest amit a filmről gondolok. Nem tudom miért nem kapta meg érte a szobrocskát, de nem is érdekel, az én szememben díjazott. Mellesleg Hollywood egy rendkívüli alakja és 2x-es Oscar díjas, nem véletlenül. A másik szereplő: a sokszoros Oscar jelölt, és többszörös Golden Globe-al díjazott: Michelle Pfeiffer uramisten, hát már nagyon régen láttam tőle ennyire jó alakítást, egyszerűen annyira átéreztem én is miatta dolgokat, hogy rendesen borzongtam néha a film alatt. Bevallom férfiasan, megkönnyeztem egy kicsit az alakítását, és egyszerűen szóhoz sem jutok. Rendező: hát nem annyira ismert, de szerintem nagyon jól végzi a dolgát. Ez a film bravúrosan jó, és van neki még egy nagyon jó filmje, ami szintén elnyerte a tetszésemet: az Édesek és mostohák. Örülök, hogy őt nem ragadja el a hév, és nem gyárt olyan "kasszasikereket", mert szerintem ilyen filmekre is szükség van, és én ezeket sokkal jobban szeretem is. Annyira mérgesít néha, mikor látok egy zseniális filmet, és egyszerűen semmi elismerés nincs. Egy Oscar jelölés, és annyi, se Bafta díj, se Golden Globe, lassan kezdek csalódni, a díjátadókban, de ez az én problémám, és az elismerés nélküli filmeké.
Történet:
Elemzés:
Na most jön az a rész, hogy hibák. Francba az egésszel, úgy volt jó ahogy volt, nem érdekel, hogy a kislány nem volt tökéletes, banyek gyerekszínész, ahhoz képest igenis jó volt. Szóval a lényeg, hogy ez egy rendkívüli film, ha voltak is hibák, akkor alig észrevehetők, és eltörpülnek a történet, a színészek alakításai, a rendezés, és hát minden mögött, mert egyszerűen zseniális az egész. Jól van összerakva, ezen nincs mit lovagolni. A végét én nem így csináltam volna meg, de hát nem engem kértek meg a rendezéser teszem hozzá hál'isten, de a végétől eltekintve tényleg mindenki nézze meg. Remekül van az egész felépítve, és az ember gombóccal a torkában nézi végig. Remek dolgokkal foglalkozik, például, ki is a jó szülő? Remekül van kiemelve, hogy senki sem az. A társadalomban van egy elvárt kialakult kép, ami egy "családot" jelképez, és ennek megfelelően nagyon nagyon hamar képesek vagyunk mások felett pálcát törni. 
Többek között ezért is nem tetszett a vége, ami egy kompromisszumos megoldás, az egyén, és a társadalmi nyomás között, végül egyik sem nyer, ami több indok miatt van, de nekem akkor sem tetszett, de megértem, és jóval mélyebb mondanivalót hozott így magával. Még egy dolog. A párbeszédek, egyszerűen zseniálisak, egy két ember monológja, édes istenem aki ezt megírta, hát leborulok előtte. bocsánat mindenkitől, hogy kicsit tocsogósra sikerült, de nem tudtam összerakni egy normális kritikát, csak egy dicshimnuszt, a saját elvakultságom miatt. Példaul a filmeket általában úgy szoktam megnézni, hogy közben jegyzetelek, mikor látok, valami nem tetszőtt, alakítás, vagy kameramozgás, vagy bármi más. Na már most ennél a filmnél ez nem történt meg, mert egyszerűen annyira magával ragadt, hogy nem is figyeltem ezekre a dolgokra, ami nálam nagyon nagyon kevés filmnél fordult eddig elő, ha jól emlékszem összesen 3 ilyen film volt még ezen kívül, ami ilyen hatást váltott ki nálam. De ez csak egy remek gondolatébresztő a filmben, ezenkívül van még bőven. Szóval összesítve, még egyszer elmondom, remek film, bárkivel bármikor bárhol csak nézd meg, érdemes, de főleg egyedül, egy kicsit szomorkásabb napon, nagy hatást tud elérni. Ajánlom tényleg mindenkinek. Köszönöm, hogy olvastátok, remélem bennetek is ébresztett néhány gondolatot, rövid kis elemzésem. Sziasztok jó Blogolást!